Az elmúlt években a mesterséges intelligencia gyors ütemben alakította át világunkat, új lehetőségeket és kihívásokat teremtve.
Sokan tartanak az AI bevezetésétől, mivel a technológiai újítások gyakran hibák és mellékhatások kíséretében érkeztek.
Ebben a blogban arra törekszünk, hogy bemutassuk, hogyan lehet az AI-t úgy integrálni mindennapjainkba és üzleti folyamatainkba, hogy minimalizáljuk a hibák kockázatát és kiaknázzuk annak minden előnyét. Célunk, hogy segítsünk eligazodni ebben a gyorsan változó digitális világban, és megmutassuk, hogyan válhat az AI megbízható társunkká a jövő formálásában.
A 2024-es 2024 Bio-IT World Conference és Expo fő témája a mesterséges intelligencia volt, ahol a újítások mellett, kitértek azokra az akadályokra is, amelyek gátolják a további innovációt illetve szó esett azokról a módszerekről, amelyekkel javítható a fejlesztési folyamat. Több szakértő hangsúlyozta, hogy a mesterséges intelligencia fejlesztése során a legnagyobb kihívások közé tartoznak az emberi hibák, félreértések és a nem megfelelő kommunikáció.
Például:
Tay chatbot esete
A Microsoft létrehozta Tay nevű AI chatbotját, amelyet úgy terveztek, hogy a közösségi médián keresztül beszélgethessen az emberekkel, és tanuljon a felhasználóktól. A fejlesztés során azonban a csapat nem vette teljes mértékben figyelembe, hogyan viselkedhet a chatbot az interneten található nem megfelelő, támadó vagy bántó tartalmak hatására. A felhasználók rosszindulatúan manipulálták Tay-t, és kevesebb mint 24 óra alatt a chatbot rasszista és sértő megjegyzéseket kezdett posztolni.
Emberi hiba és félreértés: A fejlesztők nem látták előre, hogyan reagál majd Tay a nem megfelelő felhasználói interakciókra, és nem implementáltak megfelelő védelmi mechanizmusokat. A csapat alábecsülte az internetes közösség viselkedésének potenciális veszélyeit, és nem vette figyelembe a tartalom moderálásának szükségességét.
Kommunikációs kihívás: Az incidens után a Microsoft nem kommunikált elég gyorsan és hatékonyan a nyilvánossággal a hiba okairól és a jövőbeli lépésekről. Ez nemcsak a projekt reputációját rombolta le, hanem a cég hitelességét is megkérdőjelezte az AI fejlesztések terén.
Ez az eset jól mutatja, hogy az AI fejlesztésekben az emberi tényezők – például a nem megfelelő előrejelzés, tervezés és a belső kommunikáció hiányosságai – milyen gyorsan vezethetnek jelentős problémákhoz, ha nem kezelik őket megfelelően.
Rodney Marable, a Flare Therapeutics ügyvezető igazgatója rámutatott, hogy az AI-val kapcsolatban még mindig sok a félreértés és az ebből adandó rossz kommunikáció gyakran vezet hibás döntésekhez a fejlesztési folyamatban. Így az emberi tényezőkön való javítás nélkül az AI fejlesztése nehézkes marad, és a haladás lassulhat. Megoldás a tudásbeli hiányosság pótlásában, az együttműködésben és a megfelelő kommunikációban rejlik.
Ahogy a generatív mesterséges intelligencia egyre szélesebb körben elterjed, létfontosságú lesz a vállalatok számára hogy megtanulják felismerni és elkerülni az AI-val kapcsolatos gyakori hibalehetőségeket és megfelelő felkészültséggel elkerüljék az ebből adódó akadályokat.
Hogyan vezessük be az AI-t hibamentesen
Az alábbiakban kiemelünk néhány legsűrűbben előforduló példát, valamint a velük kapcsolatos stratégiákat, amelyek segíthetnek a vállalatoknak az AI bezetésében.
- A legjobb tanácsadó kiválasztás – az AI fejlesztésben különböző szaktudásokra van szükség ezért a legfontosabb lépés hogy a legjobb csapatot válasszuk. Minden részfeladatnál elengedhetetlen a szakterületükön jártas szakemberek bevonása, hiszen az AI-megoldások sikere gyakran múlik azon, hogy mennyire tudják ötvözni a mély szaktudást az átfogó megközelítéssel. A különféle szakértelmek összehangolásával biztosítható, hogy az AI fejlesztési projektek nemcsak technológiailag kiválóak legyenek, hanem megfeleljenek a vállalati igényeknek és az adott szektor egyedi követelményeinek is:
- A megfelelő szakemberek kiválasztása – Az AI-t mindig az adott iparág igényei szerint kell tervezni. Például az egészségügyi AI-alkalmazások fejlesztéséhez elengedhetetlen az orvosok bevonása, akik jártasak az orvosi folyamatokban.
- AI projektvezető – olyan szakemberre van szükség, aki az egész projektet átlátja, és ismeri a legkülönbözőbb AI-eszközöket, platformokat. Ez a személy felel azért, hogy a megfelelő technológiákat és megközelítéseket integrálják, így az AI megoldás összhangban lesz a cég célkitűzéseivel.
- Fejlesztők és mérnökök – akik magukat az AI megoldásokat hozzák létre. Ők fejlesztik a gépi tanulási modelleket, tervezik az algoritmusokat, és biztosítják, hogy a rendszer teljesítménye a legjobb legyen.
- Értéknövelés – az AI beveztéskor érdemes a legmondernebb eszköz igénybevétel helyett a legjobb üzleti megoldásra törekedni, figyelembe véve az AI bevezetéskor felhasználni kívánt erőforrásokat is. Konkrét céllal készülhet egy ütemterv, aminek a segítségével mérhető eredményeket lehet elérni, puszta kísérlet helyett.
- Ügyfélközpontúság – a jobb ügyfélélmény elérése érdekében érdemes olyan fejlesztéseket végezni, amivel az AI a felhasználók számára könnyen használható és teljesíti a felhasználói elvárásokat.
- Reális célkitűzés – az AI technológia valós lehetőségeit és korlátait az adott üzleti területen egy tanulmány elkészítésével van lehetőség realizálni. Ezzel az elvárásokat és a várható teljesítményt jól összhangba lehet hozni.
- Tanulás és fejlesztés – a mesterséges intelligencia egy folyamatosan fejlődő terület, ezért annak elfogadása hogy az AI fejlesztés folyamatos tanulást és fejlesztést igényel elengedhetetlen pont. A belső képzési programok segítenek a legújabb AI trendek követésében.
- Nyomonkövetés – megtanulni, hogyan mérhető az AI beruházás megtérülése. Számolják ki egy tervezett AI megoldás várható megtérülését, majd tervezzék meg, hogyan követhetik nyomon a tényleges eredményeket.
- Etikus megoldások – érdemes már az AI bevezetésekor kialakítani egy csapatot akik az etikai kérdéseket szem előtt tartva ellenőrzik a fejlesztéseket
- Inspiráció – Keressünk innovatív AI megoldásokat más iparágakban, amely bemutatja, hogyan alkalmazhatók más iparágak AI megoldásai a saját területükön.
Ahogy az AI-technológiák egyre mélyebben beágyazódnak a mindennapi életünkbe és az üzleti világba, elengedhetetlen, hogy tudatosan és felkészülten álljunk hozzá ezen rendszerek bevezetéséhez és használatához.
Az AI nem csak egy eszköz, hanem egy erőteljes partner is lehet, amely segít új magasságokba emelni a vállalatokat és a társadalmat egyaránt. Azonban, ahogy minden forradalmi technológia esetében, az AI sikeres alkalmazása is a gondos tervezésen, az etikus megközelítésen és a folyamatos tanuláson múlik.
Az AI bevezetése nemcsak technológiai kérdés, hanem stratégiai döntés is, amely az egész vállalatot érinti. A megfelelő AI fejlesztő cég kiválasztása a legfontosabb döntés, amely a legjelentősebb hatással lehet a sikeres eredmények elérésében.
A hosszútávú sikeres együttműködés alapja a jól meghatározott cél, a folyamatos támogatás biztosítása, a hatékony kommunikáció és együttműködés a projekt minden szakaszában. Ebben kínálunk igényreszabott megoldást az első lépésektől a várt eredményekig.
10 Tips on Avoiding Common AI Implementation Mistakes (olivesystems.co.il)
Avoiding the Traps and Pitfalls of Artificial Intelligence Development (bio-itworld.com)
Fotó: George Becker: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/374918/